Home

SZÜNET

Ez is eljött...majdnem 1 év szerkesztés után Beckyvel úgy döntöttünk szüneteltetjük kicsit az oldalt. Igazából egyikünknek sincs már kedve naponta jönni és frisselni (bár ezt eddig sem tettük meg mindig :D) Az oldalt nem töröljük és nem is zárjuk be...néhány fontosabb hírt lehet, hogy kiírunk majd, de biztos hogy nem sokat és a dizi sem fog változni (legalábbis nagyon ritkán ha mégis változna). Az oldalt továbbra is látogatni fogjuk, szóval chatbe nyugodtam írhattok. A cseréket nem veszem le, de hogy ők leszednek-e nekem 8. Hogy kinyitunk-e még az oldalt, vagy hogy mikor még nem tudjuk.  

2010.08.28. 18:13, Lilla

X-Men: Taylor Lautner, az ifjú mutáns

Idén nyáron indul az X-Men: First Class forgatása, amiben a előző részekből ismert karaktereket cserélik fiatalabbakra.

X-Men: Taylor Lautner, az ifjú mutáns

 

Az X-Men: First Class képregénysorozat volt régebben, melyből most külön rész készül az X-Men filmek sorában. A sztoriban a már megismert és megszeretett főszereplők jelennek meg, csak fiatalabb kiadásban, hiszen ők lesznek az első osztály a szintén mutáns Xavier professzor tanodájában.

Utóbbira, vagyis X-Professzor szerepére már megvan a jelölt. Az idős professzort Partick Stewart alakította az eddigi epizódokban, most viszont  James McAvoyé a küldetés, hogy megformálja a kerekesszékes agymestert. A filmben természetesen a mutánsok másik csoportjának vezetője is megjelenik, Magneto karakterét Michael Fassbender kapta.

A többiek kiléte még kérdéses, bár hírek szerint az Alkonyat sztárjának, Taylor Lautnernek jó esélye van, hogy megkapja valamelyik fiatal szörny szerepét. Nagy valószínűséggel Beast lesz az övé.

2010.08.18. 10:41, Becky

Edward vs. Damon

A vámpírok, démonok, mutánsok, vérfarkasok teret hódítottak maguknak. Az EW.com pedig most a rajongók véleményére kíváncsi, hogy kit tart a legszexibbnek.

Edward vs. Damon

 

AZ EW.com weboldal kapva a vámpíros–démonos filmek sikerén, szavazást indított, hogy a rajongók szerint ki a legszexisebb szörnyeteg. A verseny több körben zajlott le, és most elérkezett a döntőjéhez.

Ki más is állhatna egymással szemben, mint a Twilight Edward Cullenje és az új sikersorozat, a Vampire Diaries rosszfiúja, Damon Salvatore. Most bebizonyíthatják a rajongók, hogy mit tudnak. Gyorsan gyerünk szavazni, és megmutatni, hogy melyik vámpír vett le jobban a lábadról.

Szerinted ki a szexisebb? Damon vagy Edward?

A következő linken meg tudjátok nézni, hogyan alakult a verseny eddig:
EW.com – Sexiest Beast

Szavazni pedig itt lehet: Who is the ultimate sexy beast?

2010.08.18. 10:40, Becky

Képregények

Kristen és Rob

Nos, megkerestem nektek a FAME Kristenes és Robos(ok) változatát is.

Kristen:

Rob:

2010.08.15. 10:44, Becky

Könyvajánló: Taylor Lautner izmai képregénybe zárva

neon.hu

Taylor Lautner a jelek szerint olyan jó pasi, hogy mindenképpen rajzos formában szükségeltetett megörökíteni daliás izmait. A 32 oldalas könyvecske a Fame sorozat részeként szeptember 2-án lát napvilágot. Vagy holdvilágot.

A kiadvány - csöppet sem meglepő módon - Taylor Lautner életét dolgozza fel a Twilight előtt és után (tehát időszámításunk előtt és után). Hasonló könyvecske egyébként másokról is született már: például Justin Bieberről, Robert Pattinsonról, Taylor Swiftről és Kristen Stewartról. Örülünk, hogy Lautner úr sem maradt ki.  

 


2010.08.15. 10:38, Becky

Joe Jonas MÉGIS a Twilight sztárjával jár!

neon.hu

 

Tagadták a pletykát, mégis együtt vannak - mondják a bennfentesek, miután újabb fotók láttak napvilágot Joe Jonasról és Ashley Greene-ről, amelyen közösen hagyják el Ashley Los Angeles-i otthonát kora reggel...

Fotó: Matrixphotos

Úgy látszik, tisztasággyűrű ide vagy oda, Joe Jonas már végigrandizta egész Hollywoodot: Taylor Swift, Demi Lovato, Camilla Belle...csak hogy pár nagyobb nevet mondjunk. Nemrég a Twilight sztárjával, Ashley Greene-nel látták, akkor tagadták a pletykát kettejük románcáról. Most kiderült, mégis együtt töltik idejük nagy részét...méghozzá négyszemközt, éjszaka is. Oké, persze simán lehet, hogy sakkoztak vagy dvd-ztek, de valljuk be őszintén, erre mennyi az esély?
 

 Ti mennyi időt jósoltok az újdonsült sztárpárnak?

 

2010.08.14. 14:31, Becky

Ashley Greene nem Joe Jonasszal jár

neon.hu

Joe és Ash néhány nappal találkoztak egy londoni étteremben, és a közösen elfogyasztott vacsi után együtt távoztak, de bennfentesek szerint ez semmit sem jelent.

A Twilight sztár állítólag foglalt, de nem a JoBro szívtiprója a pasija: Brock Kellyvel jár, aki olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Narancsvidék, vagy az Odaát.
"Joe már jó ideje próbálkozik Ashley-nél, de hiába. Összefutnak néha, beszélgetnek, de sohasem történik ennél több, és ha eddig megragadtak ezen a szinten, valószínűleg nem is jutnak majd tovább"
- mesélte a színésznő egyik ismerőse egy brit bulvárlapnak.
Megnyugodtunk.

2010.08.14. 14:31, Becky

TCA

Video

A képek közül kimaradt Jackson pedig ő is ott volt.Íme egy video:

2010.08.13. 16:57, Lilla

ASOS Private Dinner

   

2010.08.13. 16:55, Lilla

Teen Choice Awards

Képek

Tudom Becky mondta hogy hozza a képeket de gondoltam felrakom ha van időm mert nemtudom Beckynek mikor lesz :)

Robert:

    

Ashley:

     

Taylor:

     

BooBoo és Fivel:

    

Justin:

     

2010.08.09. 22:13, Lilla
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Navigation
 
Eclipse Trailer

 

 
Chat

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Site Info

Az oldal...

Témája: Twilight-saga
Szerkesztők: Becky & Lilla
Design: Lilla
Nyitás: 2009-09-25
Zárás: Egyenlőre nem tervezzük
Eddigi legforgalmasabb nap:
2010-07-21
Látogattotsága: 93 fő
Felbontás: 1280×1024
Elérhetőség: twilightsite@citromail.hu

 

 
Twitter

 
/-/
Indulás: 2009-09-25
 
Társoldal

 
Elite

Elite

   
    
    
    
   
  

Össz. 24 hely
Jelenleg : 24/1
Vár: ----------
Jelentkezz a chatben!

 
Top Affi

Top Affi

http://  enilapja.gp
http://  nicolesch.gp
http://  1michaeljackson.gp
http:// webvip.gp
http:// demilovato.gp
http:// rachellelefevre.gp
http:// okamigirl.gp.hu
 

 
Nézz be

Ide mindenképpen nézz be. Elképesztő folytatása a BD-nek :D Nagyon klassz, katt a képre:

 
Díjátadók

A közeljövőben......

Teen Choice Awards 2010

 
Kampány


 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.