Robert Pattinsonnak elege van Celeb-NEON.hu
Három film már készen van, lesz még kettő; nem csoda, ha az Edward Cullent alakító Robert Pattinson már kicsit unja a banánt. Független attól, hogy a sorozat hozta meg számára a hírnevet, a színész örül, hogy hamarosan megszabadul a vámpírszereptől.
Pattinson - akiből szinte egyik napról a másikra nemzetközi sztár lett - elismerte, hogy néha már unalmas dolgoznia a filmeket, és örül, hogy hamarosan maga mögött tudhatja az egészet; az utolsó kötetből készült két film után végre fellélegezhet.
„Néha már elég unalmas. De a jó hír az, hogy még 7 hónap, és kész.”
A monotonitás mellett a 24 éves britnek a médiából is igencsak elege van. Nem meglepő, hiszen a folyamatos spekulációk, hogy együtt van-e filmbéli partnerével, Kristen Stewarttal, vagy sem, eléggé megviselik. Pattinson azt is elmondta, hogy elege van abból, hogy folyamatosan mindenhol róla írnak, és reméli, hogy a filmek befejeztével talán lecsendesül a körülötte lévő felhajtás. Nem telik el olyan nap, hogy valamelyik újságon ne jelenjen meg az arca, és a színészt ez nagyon idegesíti, bár elmondása szerint próbál nem odafigyelni a címlapokra.
„Valamennyire már megtanultam kezelni a helyzetet, próbálok nem foglalkozni vele, de még mindig zavar. Minél többet írnak rólam, egy csomó ember annál jobban utál, pusztán azért mert már a csapból is én folyok. Olyan ez az egész, mintha a pletykalapok már nem tudnának mit kitalálni, mert az összes szaftos botrányt kivesézték, úgyhogy nincs ló jó a szamár is alapon engem szívatnak.”
Pattinson tökéletesen rávilágított a lényegre; sokakat azért idegesít, mert túl sokszor írnak róla. De mit lehet tenni? Valakinek mindig baja lesz - ha nem lenne róla semmi, a rajongói lázadoznának, így viszont, hogy mindig mindenki ír róla, az utálói hőbörögnek. Szóval ez van, ezt kell szeretni.
Kristen Stewart kaphatja meg Angelina Jolie szerepét NEON
A Wanted című akciófilm első részének Angelina Jolie volt a főszereplője, és már tervezik a folytatást, abban viszont nem vesz részt a vastag ajkú Brad Pitt-oldalborda. Most úgy néz ki, hogy Kristen Stewardot tolják be a helyére...
A hír biztosan meglepetésként ér majd egy csomó embert, hiszen Kristent nem láttuk még igazi akciófilmben, ráadásul nem ő az első, aki beugrik nekünk, ha egy kemény női karakterre gondolunk. A film készítői viszont komolyan gondolják a dolgot, sőt, a hírek szerint Kristen is benne lenne a dolgokban. A fiatal színésznő szerint a Wanted első része különleges akciófilm volt, nem az agyatlan lövöldözésen volt a fő hangsúly. Ráadásul nagyon bejött neki James McAvoy játéka is, szóval ha a második rész is hasonló úton indul el, akkor ő benne van a dologban. Kíváncsian várjuk tehát, hogy a vámpírrajongó tinilány és csajbandás rockcsibe után lesz-e Kristenből igazi kemény csaj.
Nem tudom, szerintem fura lenne benne Kristen, de csak azért, mert még ilyen szerepben nem láttuk De én bizti megnézném És ti?
Téboly! Már sorban állnak a rajongók az Eclipse premierre neon.hu
Bár az Alkonyat-sorozat harmadik részét csak 24-én mutatják be Los Angeles-ben, a fanatikusok már 21-én reggel hatkor elkezdtek tobzódni a premier helyszínén.
Elég durva a helyzet, tekintve, hogy azok, akik napokig az utcán csövelnek, nem is a filmre várnak, hanem arra, hogy a szereplők végigsétáljanak a vörös szőnyegen, és ha szerencséjük van, talán még egy autogramot is szerezhetnek. A rajongók tehát három napon keresztül fognak az utcán sátrazni és toi-toi wc-t használni, csak azért, hogy a premiert megelőző pár órát végigvisítsák.
Hát, erre elég nehéz bármit is mondani…
A legviccesebb pedig az az egészben, hogy csinos kis házirendet is összeállítottak a sorban állóknak a szervezők, amiket ha nem követnek, akkor hazaküldik őket.
Csak néhány szemelvény a listából:
- maximum 1,5 négyzetméter alapterületű sátrakat lehet felállítani - ööö, és abban hogy lehet aludni??
- alkohol és drogok bevitele tilos a területre - ezért talán nem kell aggódni, az átlagéletkor 16, úgysem szolgálnák ki őket a boltban
- tilos főzni a területen - vagyis független attól, hogy az utcán élsz, fizess még egy rakás pénzt azért is, hogy a környéken egyél valahol
Te jó ég, mikre nem képesek egyes emberek...
Az oldalon van egy szavazás. Szavazzatok: NEON
Én is szeretem a Twilight-Sagát, de azért nem lennék képes 3 napon keresztül-sőt egyáltalán semmikor- táborozni az utcán.
Persze én is várom már nagyon és megyünk is a barátnőimmel, de ezt akkor is marhaságnak tartom.
Ez az én véleményem, de kíváncsi vagyok a tietekre is
Kellan cigizik NEON
A szexi színész eddig inkább a testépítés mintapéldánya volt, nem pedig a káros szenvedélyeké. Eddig.
A helyzet azonban az, hogy egy kanadai, egész pontosan montreali forgatáson ey szemfüles fotós leleplezte: Kellan dohányzik, nem is akárhogy! Ahogy elnézzük, Poszeidón (merthogy őt alakítja a The Immortals című filmben) csupán a tengert uralja, a szenvedélyein nem tud felülkerekedni: úgy szívja a füstöt, mint akinek már elvonási tünetei vannak! Fiúk-lányok, ugye senkinek sem kell részleteznünk, mennyire káros a dohányzás? Mi lesz így Kellan jó kondijával és csodaszép bőrével? Jaj! NAGYON NEM NEON!
Ööööh hahóó!! Kellan eddig is cigizett!!! Ha a Film menüpontban megnézitek az Újhold forgatási képeit is látszik!! Mellesleg az ő élete.... Jah és mégannyi, amint jó lesz a képfeltöltésem, hozom a képeket a forgatásról :D Puszi: Lilla
Lebilincselő élményben volt része a Twilight sztárnak neon.hu
A rajongók kreativitása nem ismer határokat: Kellan Lutzot például úgy próbálta magához kötni egy ranatikus, hogy bilincset próbált a csuklójára pattintani!
A sztárnak már sok különös élménye volt, de amit a közelmúltban átélt, minden képzeletet felülmúl:
„Egy Twilight fan-találkozón lépett oda hozzám a lány, és megkérdezte, hogy magához bilincselhet-e, amire én rávágtam, hogy persze, nem probléma! A gáz csak az volt, hogy a nagy hangzavarban nem is értettem, mit mond! A következő pillanatban már éreztem a fém hideg érintését a csuklómon, és csak a biztonságiak éberségének köszönhetem, hogy végül nem láncolt magához a hölgy!”
- mesélte. Kellan a kis kellemetlen intermezzó ellenére nagyon is odafigyel a rajongóira: elárulta, hogy gyakran nézegeti a fan-weboldalakat, sőt, időnként onnan tudja meg, hogy a következő napokon milyen programjai lesznek!
„A hétvégeken elég nehéz elérnem a menedzsmentemet, vagy az ügynökséget, és többször előforudult már, hogy a rajongói website-ok alapján tájékozódtam! Imádom figyelni, ahogyan ezek a srácok egymással kommunikálnak, hogy egész jó kis társaságok alakulnak ki, amelyeket egyértelműen a film - vagy épp a szereplők szeretete tart össze!”
- tette hozzá.
Kristen Stewartot kiborítják a fészbúkozók neon.hu
A Twilight-saga főhősnőjének rendszeresen meggyűlik a baja a Facebookon lógó rajongókkal!
A színésznőnek nincs saját Facebook és Twitter profilja, de a fanatikusok gyakran próbálkoznak azzal a trükkel, hogy Kristennek adják ki magukat, és ismerősnek jelölik a sztár barátait, vagy rokonait, akik mit sem sejtve visszaigazolják őket.
„Annyira gáz, amikor felhívnak, és arra hivatkoznak, hogy megbeszéltünk ezt-azt, aztán kiderül, hogy nem is velem chateltek, vagy leveleztek! Semmi rejtegetnivalóm nincsen, de mondjuk nem szeretném, ha olyan infókat húznának ki a barátaimból, amiket én magam sosem tennék közzé - például a telefonszámomat, vagy a lakcímemet!”
- mesélte, majd hozzátette: sokszor még a tesóját, Cameront is átvágják.
Hát ez elég szar lehet neki
Döbbenetesen sokat fogyott a New Moon sztárja! neon.hu
Alex Meraz több mint 20 kilótól szabadult meg, hogy hitelesen alakíthassa új szerepét!
Az Újhold sztárja egy olyan szörfözőt játszik a The City of Gardens-ben, akit azzal vádolnak, hogy drogot próbált Peruba csemepészni. Az igaz történeten alapuló film a 80-as években játszódik, és a perui börtönökben uralkodó borzasztó körülményeket is meglehetősen durván mutatja be.
„Azokon a rémes helyeken nem kapnak rendes ételt a rabok, és eszükbe sem jut, hogy súlyzózással üssék el a rengeteg szabadidejüket, ugyanis nem kapnak elég tápanyagot ahhoz, hogy az izmaikat felépítsék. A forgatásra való felkészülésem legbrutálisabb része volt, hogy abba kellett hagynom az edzést, a minimálisra csökkentettem az étel adagjaimat, sőt, sokáig kizárólag csak folyadékot vettem magamhoz. Gyakorlatilag annyit fogytam, hogy látni lehetett a mellkasomon, ahogy dobog a szívem!”
- mesélte. Alex számára bizonyára sokkal kellemesebb és könnyebb feladat, hogy a forgatás végeztével vissza kell térnie a régi kerékvágásba, hiszen a Twilight-saga következő epizódjaiban újra a megszokott formáját kell mutatnia.
|