Jasper Hale

Jasper konföderációs katona volt az Amerikai Polgárháború idején. 1863-ban változtatták vámpírrá. Egy Maria nevű vámpír alakította át,mivel tudta hogy Jasper befolyásos katona és a segítségét akarta. Jasper feladata volt a fiatal vámpírok edzése, majd megölése amikor már nem lehetett hasznukat venni (kb. 1 évvel átalakításuk után, miután az erejük kezdett fogyni). A hosszú idő után belefáradt ebbe az életstílusba és egy barátjához, Peterhez és annak feleségéhez költözött. A család, akikkel együtt maradt, ellentétes elveket vallott a diétát illetően. Jasper egy idő után lelkileg teljesen kikészült.

Már a végső kétségbeesés lett úrrá rajta, Alice épp időben talált rá. Jaspernek volt a legnehezebb beilleszkedni a Cullen családba. Már egy évszázada vadászott emberekre és itta a vérüket. Sosem tett másként, de kitartott és erősen elhatározta, hogy ellenáll. Edward és Alice folyamatosan segítik ebben. Iskolába járni nehéz neki a rengeteg ember miatt, de Alice kedvéért megteszi (bármit megtenne érte), a diákokat azonban kerüli. Jasper - Rosalie után - a Hale nevet vette fel, mert annyira hasonlítanak egymásra. Az emberek azt hiszik, hogy ikrek, így pedig könnyebb beilleszkedniük és nem kell magyarázkodni.

 
Navigation
 
Eclipse Trailer

 

 
Chat

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Site Info

Az oldal...

Témája: Twilight-saga
Szerkesztők: Becky & Lilla
Design: Lilla
Nyitás: 2009-09-25
Zárás: Egyenlőre nem tervezzük
Eddigi legforgalmasabb nap:
2010-07-21
Látogattotsága: 93 fő
Felbontás: 1280×1024
Elérhetőség: [email protected]

 

 
Twitter

 
/-/
Indulás: 2009-09-25
 
Társoldal

 
Elite

Elite

   
    
    
    
   
  

Össz. 24 hely
Jelenleg : 24/1
Vár: ----------
Jelentkezz a chatben!

 
Top Affi

Top Affi

http://  enilapja.gp
http://  nicolesch.gp
http://  1michaeljackson.gp
http:// webvip.gp
http:// demilovato.gp
http:// rachellelefevre.gp
http:// okamigirl.gp.hu
 

 
Nézz be

Ide mindenképpen nézz be. Elképesztő folytatása a BD-nek :D Nagyon klassz, katt a képre:

 
Díjátadók

A közeljövőben......

Teen Choice Awards 2010

 
Kampány


 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |